Vissza a
kezdőlapra
Streicher Adél
2003-ban szereztem diplomát a bajai Eötvös József
Főiskola óvodapedagógus szakán. Szintén ebben az
évben végeztem el és kaptam kézhez felsőfokú
oklevelem, mint gyógypedagógiai asszisztens. A képzés
során személyesen is betekinthettem a "másság"
világába,ezen belül személyes tapasztalatokat szerezve a
látássérültek mindennapjaiból. Talán ez az időszak tette
még hangsúlyosabbá számomra, hogy minden egyes
gyermek egy kincs, egy csoda, mindegyikben van valami
nagyszerű.
A munkámat nagyon szeretem, részese lenni a gyermeki világnak. A
gyermekkor nem múlik el nyomtalanul, meghatározza későbbi életünk, ezért
szeretnék gyerekek közelében lenni, és ha megváltoztatni nem is tudom
életüket, hozzájárulhatok ahhoz, hogy boldogabb emberként rendezzék
életüket, örömet leljenek gyermekkorukban. Az óvodai életben fontosnak
tartom a családias, derűs légkört, ahol kiegyensúlyozott, boldog, érdeklődő, a
világra nyitott gyermekeket nevelhetünk.
Munkám során hangsúlyt fektetek a gyerekek erkölcsi nevelésére is és az
alapvető illemszabályok elsajátítására.
Fontosnak tartom a következetes, mindig szeretetteljes nevelést, amivel
hozzájárulhatok a gyerekek harmónikus személyiségfejlődéséhez és hogy
minden apróság biztonságban érzhesse magát az óvodában.
Kiss Andrea
Pap Judit
Érettségi után dekoratőrként dolgoztam, majd az akkori
Pannonia Rajzfilmstúdióban mint fázis és kulcsrajzoló
tevékenykedtem.1986 és 1992 között külföldön
tartózkodtam. Németországban egy évig, majd 3-3 évet
töltöttem Ázsiában és Pápua Új-Guineában. Tamara
lányom Port Moresbyben született. Az angolt így
anyanyelvi környezetben sikerült elsajátítanom. Miután
visszaköltöztünk Magyarországra, majdnem 10 évig a
Funny Rajzfilmstúdióban rajzoltam.
2001-ben tettem sikeres érettségit, majd felvételt
nyertem a Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek
Pedagógiai Főiskolai Karára, ahol német nemzetiségi
óvodapedagógusként diplomáztam 2004-ben.
Főiskolai éveim alatt többször vettem részt németországi
illetve ausztriai tanulmányutakon.
Ezt követően nyelvtanulás céljából az Egyesült
Királyságba utaztam.
Az ott töltött 4 év első felében elvégeztem a Harrow House International
School, angol nyelvtanfolyamát, kitűnő minősítéssel.
Ebben az intézményben szálloda-asszisztensi oklevelet is szereztem. Anglia
különböző részein szereztem tapasztalatokat a vendéglátás és az
idegenforgalom terén.
2006 szeptemberében Londonban, a Nemzetközi Montessori Központban
(Montessori Centre International) kezdtem meg tanulmányaimat.
A két éves képzés alatt több, jó nevű londoni óvodában dolgoztam,
heterogén összetételű csoportokban (1-6 éves korosztály), ahol a gyerekek
nagy része különböző kultúrákból érkezett. A Montessori pedagógia mellett
az angol nyelv-tanítás módszereit is elsajátítottam.
Tanulmányaimmal és munkámmal párhuzamosan 2 évig vigyáztam egy
óvodáskorú kisfiúra.
Több alkalommal vettem részt szakmai továbbképzéseken az alábbi
területeken; zene-, dráma- és játékpedagógia, kreativitás-fejlesztés, az
óvoda és a szülők közti kommunikáció fejlesztése, az ideális óvodai
környezet kialakítása.
Nemzetileg elismert Montessori Diplomámat 2008 júliusában vettem át.
Tudásomat és a külföldön szerzett tapasztalataimat a Kiddi-Care oviban is
szeretném hasznosítani.
Személyzet
KIDDI-CARE Angol-Magyar Óvoda
7625 Pécs, Ilona u. 5.
A Kiddi-Care oviban a kezdetektől mint dajka dolgozom. Ami szerintem a
legfontosabb egy ovis életében a szeretet és a biztonság érzése a tudás
megszerzése mellett. Ebből szeretnék a legtöbbet adni a gyerekeknek a
kreativitás, a szépség, és a színekvilágának meglátása mellett. :)